A felnőttkori fejlődésben a leginkább tanulmányozott időszak az ún. "életközepi krízis". Elsőként Jung foglalkozott vele. Jung szerint a harmincas éveinek végére a legtöbb ember már döntött az élete fontos kérdéseiben: megházasodott és foglalkozást választott magának. Ezért élete közepén egy nagyon más dolog kezdi el foglalkoztatni. A komoly, nagy életdöntések helyett sokkal inkább a belső jelentés megtalálásának a szükséglete jellemzi az embereket A legfőbb kérdés nem az, hogy "mi legyek" és hogy "kit válasszak házastársnak, aki majd gyermekeim apja/anyja lesz", hanem az, hogy "milyen mélyebb értelme volt és lehet a jövőben az életemnek" Az emberek nem annyira külső elérendő célokat fogalmaznak meg, hanem sokkal inkább belső, önmaguk -identitásuk - lényegéből fakadó okot kell találniuk a létezésükre. ( C.G Jung)

Eljutunk lassan 40 év környékén mi is idáig. Nagyrészt gyermekeink felnöttek vagy éppen kirepülnek, és hirtelen olyan "feleslegesnek" érezzük magunkat.

Van aki ilyenkor "pánikba esik" és gyorsan keresni kezdi a fiatalabb, másik nemű társaságát, " elkezdenek " szeretősdit játszani. Vannak, akik depressziós szakaszait élik át, úgy érzik belefáradtak az élet sodrásában.

Sok nö ilyenkor vállal ismét kisgyermeket, és kezdi el a gyermeknevelés csodálatos és nagyon nehéz folyamatait.

És vannak egyre többen, akikben eddigre tudatosúl, hogy nem élt semmit , és "otthagyva" a családi tűzhelyt és a gyerekeket, "hirtelen szerelembe esnek", és nem érdekli semmi más, csak önön egoja és ösztöne.

Vagy éppen úgy akarnak fontosak maradni, hogy nem akarják elfogadni, hogy felnött a gyermekük és nem " babázhat velük" többet.. Nem érzi át és nem fogadja el, így nem csak önmaga életét nehezíti meg, de a gyermekeiét is.

Szerencsére egyre többen vagyunk, vannak, akik megtaláljuk életünk újabb értelmét, a tanulásban, segítségnyújtásban . Nehéz és gyötrő " leválni" és megválni régi életünktől, megszokott mindennapi " mókuskerükünktől"". Nehéz, de nagyon szép és fájdalmas folyamat, mint amikor újjászületünk egy másik világba. nem szebb vagy jobb ez az új életforma csak más.

Szerencsére azonban egyre többen fordulnak az önmegismerés vagy tanulás felé. Megtalálják a " lélek ösvényeit" és a felismerések számtalan történéseit élik meg.

Mindannyian, akik ezt a rögösebb utat választjuk, nagy terhet " veszünk vállunkon lévő keresztünkre", de teljesebb életet élhetünk talán...

Kiégés, motiválatlanság

Egyre többször kell tapasztalnunk, hogy reggel fáradtan ébredünk. A kialvatlanság, a mindennapi megélhetési gondok komoly erőfeszítéseket jelentenek nap, mint nap.Amíg megy a " szekér" észre sem veszük, hogy milyen problémák is vannak körülöttünk. Amikor azonban egyszerre veszítjük el állásunkat, megy szét kapcsoltunk vagy vállunk hirtelen magányossá, az a picike kis remény is szertefoszlik.

"Ilyenkor csak kínlódásnak érezzük életünket. Beállunk az AFSz sorába és megkapjuk a minimális megélhetéshez szükséges pénzösszeget. Ezzel mégjobban sárba tiprodik önbecsülésünk. Aztán lassan hónapról- hónapra kezdjük feladni a reményt, a hitet.

Gyakran megkérdezzük magunktol ilyenkor hol az igazság? Hol van ilyenkor Isten, Budha vagy a Sors? Nem lehetek annyira rossz ember, hogy nap, mint nap a megélhetésért kell küzdenem, aztán a szomszéd vagy valamelyik ismerős pedig dőzsől. Nem dolgozik, de van gyermeke és talált olyan " balekot", aki eltartja és küldi haza számára a pénzt. Nem kell dolgoznia, van ideje szépnek, csinosnak, frissnek és türelmesnek lenni.

Én, aki már ledolgoztam több évet, nem kaptam sok pénzt és nem tart el senki, Hát hol az igazság? Hol van ilyenkor a sors segítsége? Hol az Isteni gondoskodás?"

Ilyen és ehez hasonló gondolatok fogalmazódnak meg a megtört és sebzett lelkekben. Persze hogy sokan kiútnak az öngyilkosságot választják, hiszen a teste az ővé , és arról ő dönt , pedig nem lesz esetéből CSak egy szalagcím talán..